Mikor keressük fel a lakberendezőt?

Építkezések vagy nagyobb beruházások esetében már az építész munkájával párhuzamosan hasznos a lakberendezőhöz fordulni, ezzel sok idő, energia és pénz spórolható meg. Az építészek nem folynak bele a belső terek kialakításába, nem feladatuk azzal foglalkozni hogy a ház falain belül milyen stílust, milyen berendezést szeretne a megrendelő megvalósítani, viszont hogy az ő kiviteli terveik megvalósulása után ne kelljen fúrni, kiállásokat áthelyezni a házban, már ilyenkor jó ha egyeztetnek egy lakberendezővel aki pontosan jelöli az építész számára a beépítésre váró dolgokat és a kiállások igényét.

Nagyobb beruházásoknál mindenképp javasolt, hogy az építész belsőépítésszel, vagy lakberendezővel működjön együtt.

Kisebb lakások esetében újépítésű ingatlanoknál célszerű az építési fázisban felkeresni a lakberendezőt, a beruházó cégek általában együttműködnek abban, hogy lakáson belül a vevő igényeinek megfelelően alakítják ki a tereket, helyezik el a gépészeti és elektromos kiállásokat és burkolják le a lakást, nem kell megvárni azt, hogy kedvük szerint alakítsák, majd utána a vevő önköltségén átalakítsa.

Ha egy már használt ingatlant vásárol, akkor jó ha a szerződéskötéskor megmutatja a lakberendezőnek az ingatlant, így mire az előző tulaj kiköltözik, már megvannak a tervek és készen áll a kivitelező csapat a munkára.